Kétmilliárd forinttal több támogatás jut az idén a tizenhárom hazai nemzetiségnek

Soltész Miklós, miután megbeszélést folytatott a nemzetiségek országos önkormányzatainak vezetőivel, újságíróknak azt mondta, hogy az Országgyűlés döntésének eredményeképpen a nemzetiségeknek 2015-ben adott támogatás kétmilliárd forinttal növekedett. Az államtitkár ezt óriási eredményként és sikerként értékelte, és azt mondta: bízik abban, hogy a nemzetiségek élnek majd a plusztámogatással.
 
Soltész Miklós ezzel kapcsolatban kiemelte a nemzetiségi szószólók munkáját. Közölte, a megbeszélésen kiemelten a nemzetiségi nyelv megőrzése érdekében tett törekvésekről, és ehhez kapcsolódóan az oktatás és a nevelés területén végzett közös munkáról és a támogatási rendszerről esett szó. Soltész Miklós elmondta, négy pályázatot hirdettek meg a nemzetiségeknek. A nemzetiségi civil szervezetek és kulturális rendezvények támogatására kiírt pályázatok keretösszege 110-110 millió forint. Nyelvi táborok megszervezésére 90 millió, a nemzetiségi iskolák pedagógusainak továbbképzésére 10 millió forintos pályázatot írtak ki. Közölte, ezekre január 29-ig lehet pályázni.
 
2015.01.23.
(MTI)
 
Weboldal készítés, szerkesztés | Webbolt bérlés - Sikeres webboltok | Domain regisztráció és tárhely szolgáltatás
Design by studio7designs

Minden jog fenntartva 2014 © bolgarszoszolo.hu

Magyar-Bolgár barátság