MBE - Magyarországi Bolgárok Egyesülete

 
A Magyarországi Bolgárok Egyesületét (MBE) a Magyarországon élő bolgár kertészek alapították 1914-ben.
1914. július 27-én Lazar Ivanov kezdeményezésére egy 17 tagú szervezőbizottság elhatározza, hogy megalapítja a Magyarországi Bolgárok Egyesületét, és aláírásgyűjtést kezd tagok toborzására. 6 nap alatt 170-en jelentkeznek, és összesen 4345 arany-koronát adnak össze. 1914. augusztus 2-án összehívják az alapító közgyűlést. A Sztefan Gjokov által javasolt alapszabályt egyhangúlag elfogadják, és megválasztják az első elnökséget Lazar Ivanov vezetésével. Dimitar Dimitrov, az egyesület házigazdája átengedi a Lónyai u. 11. sz. alatti lakását az egyesületi klub céljaira. 1916 májusában összehívják a kolónia gyűlését, amelyen elhatározzák, hogy alapot hoznak létre az iskola és a templom felépítésére. 1923-ban Miskolcon megnyílik az iskola és a kápolna. 1932-ben a kolónia adományaiból felépül a budapesti Szent Cirill és Szent Metód Bolgár Pravoszláv Templom, 1953-ban pedig elkezdődik a gyűjtés a bolgár művelődési ház felépítésére. 445 család összesen 2 725 000 forintot adományoz e célra. A művelődési ház 1957 őszén nyílik meg, 1982-ben pedig megnyitja kapuit a szállodarészleg és az étterem.
 
Az Egyesület alapvető célja a Magyarországon élő bolgár nemzetiségű emberek hagyományainak megőrzése, ápolása, és a magyarországi bolgárok kultúrájának szélesebb körben való elterjesztése.
 
Az Egyesület aktív kulturális és szervezőtevékenységet folytat, őrizve ezáltal az évtizedek alatt kialakult hagyományokat. Sokéves tevékenysége elismeréseként az Egyesület 1964-ben megkapta a Cirill és Metód Érdemérem I. fokozatát.
 
 
Az MBE székháza, a Bolgár Művelődési Ház 1957-ben épült fel, és azóta folyamatosan tartanak benne kulturális és hagyományőrző rendezvényeket, valamint tudományos konferenciákat. Minden évben megrendezi a hagyományos ünnepeket, így Szőlőmetsző Trifon ünnepét, Bulgária felszabadulásának napját, a bolgár kultúra és a szláv írásbeliség napját, a Demeter-napot stb.
 
Az MBE kilenc évtizedes tevékenységével és számos civil szervezet létrehozásával (Bolgár Ifjúsági Egyesület, Pro Cultura Bulgarica Alapítvány stb.), a működő két tánccsoporttal, a nyugdíjas klubbal ma Magyarországon központi szerepet tölt be a bolgár nemzeti értékek megőrzésében, a magyarországi bolgárok kulturális életében és annak szélesebb körben való megismertetésével.
 
Az MBE 2005. december 18-án megkapta a Magyar Művelődési Intézet által létrehozott a Pro Cultura Minoritatum Hungariae Kisebbségi díjat.
 
Az MBE 2009-ben ünnepelte megalakulásának 95. évfordulóját. Az évforduló ünnepségen 2009. november 7-én Bulgáriából a határon túli bolgárok hivatala a több évtizedes munka elismeréseként Ivan Vazov emlékplakettel tüntette ki az egyesületet. 2009. december 18-án az Országházban Tanev Dimiter elnök átvette a Magyar Köztársaság miniszterelnöke által adományozott a Kisebbségekért Díj emlékplakettjét és oklevelét. Az MBE majdnem egy évszázados fennállása alatt a legtöbbet tette az itt élő bolgárok identitásának, kultúrájának megőrzéséért, hagyományaiknak ápolásáért.
 
 Az MBE 2014-ben ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját.
A centenáriumi év fôvédnökei Dr. Áder János Köztársasági elnök Úr és Margarita Popova Asszony Bulgária Köztársaági elnök-helyettese voltak. Az ünnepi eseménysorozatot a Bolgár-kertész emlékmû-és ivókút felavatásával nyitottuk meg a Bosnyák téren. A Bos-
nyák tér mindig is jelentôs szerepet játszott a magyarországi bolgár kertészek életében, mivel a ’90-es évek elejéig a közeli piacon értékesítették a terményeiket.
Az emlékmû felavatásánál köszöntôt mondott Margarita Popova, Bulgária köztársaságielnök-helyettese, dr. Muszev Dancso, a Bolgár Országos Önkormányzat elnöke, dr. Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere és dr. Latorcai Csaba, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelôs helyettes államtitkár.
Az ünnepélyes leleplezés után Tancso atya felszentelte az emlékmûvet, majd Valja Balkanszka (ének) és Peter Janev(duda) varázsolt egy kis bolgár hangulatot a térre. Az emlékmû nem csak a bolgár kertészek 100 éves múltját szimbolizálja, hanem a bolgár közösség összetartozó erejét is. A Bolgárkertész-emlékmû felállítását a Bolgár Országos Önkormányzat és a Zuglói Bolgár Önkormányzat kezdeményezte. Az emlékmû Kozsuharov Ognjan szobrászmûvész alkotása.
 
 
Elérhetőségek:
Igazgató: Kalicov Vladimír
 
Székhely: 1097 Budapest, Vágóhíd u. 62.
 
Telefon: (+36 1) 216-6560
Fax: (+36 1) 215-4193
E-mail: iroda@bolgaregyesulet.hu
Web:www.bolgaregyesulet.hu
 
 
 
Weboldal készítés, szerkesztés | Webbolt bérlés - Sikeres webboltok | Domain regisztráció és tárhely szolgáltatás
Design by studio7designs

Minden jog fenntartva 2014 © bolgarszoszolo.hu

Magyar-Bolgár barátság